Kedves Látogatóink!
Örömmel jelentjük, hogy idén is lesz Régészet Napja, méghozzá országszerte több mint 20 városban! Tavaly a régi-új, kisebb vagy nagyobb közösségeinket, idén pedig a múlt híres és kevésbé híres alakjainak személyes élettörténetét vesszük górcső alá – természetesen szigorúan régészeti módszerekkel.
Szerepek, sorsok, életek: az ezerarcú ember
Modern nyugati kultúránkban rendkívül nagy szerepet kap az egyes ember, az egyéniség. Önmagunkat teljesen egyedinek, egyszerinek és megismételhetetlennek tartjuk, figyelmünk középpontjában szinte folyamatosan saját magunk szellemi és anyagi fejlődése, céljaink és vágyaink elérése – önmagunk „megvalósítása” áll. Folyamatosan kommunikálunk – azaz megosztjuk egymással élményeinket, véleményünket, és szünet nélkül várjuk a környezetünkből szubjektív valóságunk visszaigazolását. Tetteinkkel, alkotásainkkal igyekszünk tudásunkat, rátermettségünket és kiválóságunkat bizonyítani, hatni egymásra.
Vajon így volt-e ez a múltban is?
A legújabb bioarchaeológiai, genetikai és izotópkémiai vizsgálatoknak köszönhetően ma már az egészen korai időszakokban is lehetőségünk nyílik egy-egy konkrét személy élettörténetének megismerésére. A művészi ábrázolások, írásos emlékek, antropológiai adatok, stb. bevonásával kutathatjuk a különböző kultúrák közösségein belüli nemi, gazdasági, társadalmi vagy rituális szerepeket, az adott korszakok ideáljait és eszményképeit. Készítéstechnikai és kísérleti régészeti elemzések segítségével a különböző foglalkozásokat űzők nyomába eredhetünk, a táplálkozás, az életmód és az életkörülmények rekonstrukciójának segítségével pedig bele is képzelhetjük magunkat a több száz vagy ezer évvel ezelőtt élt emberek szerepébe.
A 2018-as Régészet Napja alkalmával azt vizsgáljuk majd, hogy mit tud a régészet feltárni az egyéni sorsokból. A régészeti korok hősei, kiemelkedő személyiségei, a feltárásaink során megismert egyes emberek különleges vagy átlagos társadalmi szerepei megragadhatók-e a régészet eszközeivel? Ismerünk-e neveket és arcokat, el tudjuk-e mesélni történeteiket? Milyen életutakat, személyiségeket tárnak fel a történeti vagy régészeti adatok? Mit árulnak el a tárgyak egykori használóikról? Hogyan formálták az egyének a társadalmat és milyen szerepet játszottak a közösségek egészének életében? Milyen értékeknek, elvárásoknak és ideáloknak kellett megfelelniük? Egy-egy korszak kiemelkedő személyiségei hogyan testesítették meg ezeket a normákat? Mi volt a „hős” szerepe egy-egy közösségben?
Az egyéniségek régészete természetesen nem létezhet a régészet nagy egyéniségei nélkül – éppen ezért a (magyar) régészet nagy alakjainak, híres személyiségeinek (gyűjtők, tudósok, tanárok, iskolateremtő kutatók) élettörténetét bemutató előadások is helyet kaptak a programok között.
A résztvevő múzeumok, örökségvédelmi intézmények és egyetemi régészeti tanszékek a korábbiakhoz hasonló, színes kínálattal fogadják az érdeklődőket az ország számos pontján. Néhány intézményben már május 25-én, pénteken is lesznek a Régészet Napjához kapcsolódó foglalkozások, 26-án, szombaton pedig mindenütt megnyílnak az előadótermek és raktárak. Idén először a fővárosi intézmények összefogásával az MTA új, a MÜPA-tól két percre található épületében egy közös, tudományos fesztivált rendezünk.
További részletek az egyes intézmények programjainál!
A 2018-as Régészet Napja szervezői:
Huszár Zsófia, informatikus
Király Ágnes, régész, a Magyar Régész Szövetség elnökségének tagja
Dr. Kulcsár Gabriella, régész, a Magyar Régész Szövetség elnökségének tagja
Mag Hella, művészettörténész, régész
Dr. V. Szabó Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke
Szabó Orsolya, régész
Dr. Zatykó Csilla, a Magyar Régész Szövetség alelnöke
-
Régészeti Játéktér
Szent István Király Múzeum - Székesfehérvár
2018.05.26 10.00-16.00
Kézműves foglalkozás, Miniatűr ásatás, Tárlatvezetés, Vetélkedő, játék
-
Személyes történetek római sírköveken
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 16:00
-
Szolnok egykori várispánsága – tárlatvezetés
Damjanich János Múzeum - Szolnok
2018.05.26 16.00-16.25
-
Megnyitó: mikrotárlat a 2017. év leleteiből (fémek, ásatás, terepjárás)
Árpád Múzeum - Ráckeve
2018.05.26 10.00
-
“Az ember a gép mögött” – tudományos ismeretterjesztő előadások
Árpád Múzeum - Ráckeve
2018.05.26 15.00-16.30
-
Kóstoló a kelta ízek világából
Viski Károly Múzeum - Kalocsa
2018.05.26 12:30
-
Amiről a kincsek mesélnek – Háromezer éves emberi sorsok a leletek tükrében
Rétközi Múzeum - Kisvárda
2018.05.26 10:45
-
„Kicsi vagyok én –majd megnövök én!”
Magyar Nemzeti Múzeum - Budapest
2018.05.25 09-tól 16:00-ig
-
Egy avar harcos titkai
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 14:00-15:00
-
Fegyveres hadijáték
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 11.30, 14.30
Anyagismeret, Előadás, Hagyományőrző bemutató, Tudomány-népszerűsítő konferencia
-
III. Béla és Anna királyné földi maradványai
Szent István Király Múzeum - Székesfehérvár
2018.05.26 10.00 és 15.00
-
Régészeti leletek felismerése, időrend szerint sorba rakása
Janus Pannonius Múzeum - Pécs
2018.05.26 15:00-18:00
-
Megemlékezés az elődökről
Janus Pannonius Múzeum - Pécs
2018.05.26 19:00
-
Nagy Válogatás 2.
Janus Pannonius Múzeum - Pécs
2018.05.26 15:00-18:00
-
Miniatűr ásatás az Intercisa Múzeumban
Intercisa Múzeum - Dunaújváros
2018.05.26 14-18 óráig
-
Égbe szálló, földbe látó műszerek: régészet tech-közelből
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 10.30; 13.30
Előadás, Interaktív bemutató, Interaktív program, Közönségbeszélgetés
-
Kincses sziget – Késő bronzkori leletegyüttes Kisvárda – Daruszigetről
Rétközi Múzeum - Kisvárda
2018.05.26 10:00
-
Ásatási kaland, kaland az ásatáson – busszal, kerékpárral és egyénileg
Jósa András Múzeum - Nyíregyháza
2018.05.25 9:00 - 14:00
-
A Trónok harcától a Vikingekig – Mit ne higgyünk el a sorozatoknak a középkor világáról?
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 14.50
-
„Hol volt, hol nem volt a világon egyszer” – Kora bronzkori ember és a túlvilág
Hatvan - Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény – Hatvany Lajos Muzeális Gyűjtemény
2018.05.26 10:00
-
Miért Tragor Ignác a váci múzeum névadója?
Tragor Ignác Múzeum - Vác
2018.05.26 10:30
-
A csodaszarvas nyomában – Készíts saját íjat és nyilat!
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 13:30-18:00
-
Hová temették Péter királyt?
Janus Pannonius Múzeum - Pécs
2018.05.26 16:00
-
Mit rejt a föld? – Középkori temetkezések
Kuny Domokos Múzeum - Tata
2018.05.26 16:00
-
Ásatáslátogatás a nagyvázsonyi Kinizsi-várban
Laczkó Dezső Múzeum - Veszprém
2018.05.26 11:00 és 15:00
-
Egy 17. századi rangos ember háza Egerszeg várából
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 13:30-18:00
-
„Vendégségben őseink háza táján” – Tárlatvezetés az állandó kiállításunk középkori termein
Damjanich János Múzeum - Szolnok
2018.05.26 15.30-15.55 és 18.00-18-25
-
Sötét szoba
Janus Pannonius Múzeum - Pécs
2018.05.26 15:00-18:00
-
Római katonai sisak készítés
Gróf Esterházy Károly Múzeum - Pápa
2018.05.26 egész nap
-
A Jankó-gyűjtemény (kamarakiállítás)
Gróf Esterházy Károly Múzeum - Pápa
2018.05.26 10:15
-
Kakukktojás-akció
Damjanich János Múzeum - Szolnok
2018.05.26 15 és 19 óra között
-
Narám-Szín a hegyekben. Egy mezopotámiai uralkodó ellentmondásos története
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 12.00
-
Makó és a bronzkor
József Attila Múzeum - Makó
2018.05.25 9:00
-
Fegyveres hadijáték és rekonstrukciós tárgyak kiállítása
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 10.00-16.00
Anyagismeret, Előadás, Hagyományőrző bemutató, Interaktív bemutató, Interaktív program, Kiállítás, Kísérleti régészeti bemutató, Régészeti leletek kézbe vétele, Ruhapróba, Tárgysimogató, Tudomány-népszerűsítő konferencia
-
Ripa Pannonica – Sétálj velünk az Imperium Romanum pannoniai határán!
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 10.20
-
Szent István és a koronázási jelvények
Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest
2018.05.26 15.00
-
Pápa and surroundings, an archaeological introduction
Gróf Esterházy Károly Múzeum - Pápa
2018.05.26 13:00
-
Kincsvadászat
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 13:30-18:00
-
Egy eltűnt vár nyomában 2.0 – Régészeti kutatások a sátoraljaújhelyi Várhegyen 2007-2017 című kiállítás megnyitója
Petőfi Irodalmi Múzeum – Kazinczy Ferenc Múzeum - Sátoraljaújhely
2018.05.25 15.00 óra
-
Tartománytól a királyságig – Anjouk a magyar trónon
Szent István Király Múzeum - Székesfehérvár
2018.05.25 16:00-17:00
-
Az elveszett köpeny
Gróf Esterházy Károly Múzeum - Pápa
2018.05.26 egész nap
-
A „jelenkor régészete” – foglalkozás a néprajzi tárgy-gyűjtésről
Intercisa Múzeum - Dunaújváros
2018.05.26 15:30
-
Élet a középkori Tatán – Régészeti nyomozás
Kuny Domokos Múzeum - Tata
2018.05.26 15:00
-
Sárga bögre, görbe bögre…
Kőszegi Városi Múzeum - Kőszeg
2018.05.25 9:00-16:00
-
Sokszínű régészet – Kutatási módszerek a 21. században
Rétközi Múzeum - Kisvárda
2018.05.26 10:15
-
Kincskeresés az Intercisa Múzeumban
Intercisa Múzeum - Dunaújváros
2018.05.26 14-18 óráig
-
Középkori harang töredékei az egykori Paládics faluból – előadás és kiállítás
Damjanich János Múzeum - Szolnok
2018.05.26 16.30-16.55
-
Régészeti terápia (Játszóház és felnőtt leletszínező)
Göcseji Múzeum - Zalaegerszeg
2018.05.26 13:30-18:00