Programok

Zolnay László a magyar várkutatás fenegyereke*

info heading

info content


Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza - Budapest

1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.

+36-20/564-0688 (Király Ágnes szervező)

http://ri.btk.mta.hu/hu/kapcsolat

Kiselőadó I.

2018.05.26 10.50

12-99 éves korig

Előadásunkban Zolnay László életének és munkásságának legérdekesebb pillanatait igyekszünk bemutatni. Korának igazi polihisztora volt, akit régészeti tevékenysége tett híressé. Foglalkozott újságírással, családfakutatással, zenetörténettel, a gyermekjátékok eredetével, saját önéletrajzi visszaemlékezésében közvetlen rokonainak történeteit leírva pontosabb képet ad a világháború eseményeiről is. Mindemellett kutatta a világháború után előkerült régészeti emlékek nyomán a korai zsidóság történetét, valamint a korát meghaladó módon a középkorban élő hétköznapi emberek életét is. A budai gótikus szoborlelet feltárása során 1974-ben a kutatást igyekezett a közvélemény számára is megismerhetővé tenni, ezzel az elsők között felhívva a publikum figyelmét a földből előkerült történeti értékeink fontosságára.

*Marosi Ernő Beszélő Évek című folyóirat 1974 3/5. számában megjelent cikke után

Előadó/programvezető: Búth Mária – Hegyi Dóra – Nádai Zsófia (Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.)